Rákosi vipera LIFE-program hivatalos honlapja

A rákosi viperát, ezt a különleges, kizárólag a Kárpát-medencében előforduló kígyófajt csak kevesen ismerik. Pedig igazán megérdemli a figyelmet, hiszen hazánk gerinces faunájának legveszélyeztetettebb faja, melynek fennmaradását elsősorban élőhelyeinek eltűnése veszélyezteti.

A rákosi vipera megőrzését szolgáló védelmi munka 2004 óta tart. Ennek során megkezdődött a faj zárt téri tenyésztése, a meglévő élőhelyek és állományok monitorozása, valamint új élőhelyek létrehozása. A munka elismeréseként a Rákosi vipera védelmi LIFE programot két alkalommal is, 2009-ben és 2015-ben Európa legsikeresebb természetvédelmi programjai közé választották és „Best of the Best” díjjal jutalmazták.

A tavalyi évben elnyert LIFE támogatás 2019 és 2025 között biztosítja a magyarországi rákosi vipera állomány védelmével kapcsolatos további tevékenységekhez szükséges pénzügyi hátteret. A jelenleg zajló fajmegőrzési program célja, hogy segítse a hazai rákosi vipera állományok hosszú távú fennmaradását és növekedését.

A szakmai tevékenységek mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezt az egyedülálló fajt minél több emberrel megismertessük és felhívjuk a figyelmet a természetben betöltött nélkülözhetetlen szerepére, a biológiai sokféleség fontosságára.

Fedezzük fel együtt a rákosi viperák nem mindennapi életét és legyen közös célunk a faj megőrzése!

Korábbi híreink