A rákosi vipera
A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) a pikkelyes hüllők rendjébe (Squamata), azon belül a kígyók alrendjébe (Serpentes), a viperafélék (Viperidae) családjába tartozó faj.
A rákosi vipera a kistermetű európai elterjedésű Vipera ursinii fajcsoport síkvidéki alfaja. A kígyót a világszinten legismertebb magyar zoológus, Méhely Lajos írta le 1893-ban a Rákoson (ma Budapest XVI. és XVII. kerületei) gyűjtött példányok alapján.
A rákosi vipera jellegzetes vipera megjelenésű, 50 cm-t alig meghaladó kígyó, azaz feje háromszögletű, a halántéktájékon elhelyezkedő méregmiriggyé alakult fültőmirigyek miatt hátrafelé kiszélesedő. Hátának alapszíne vagy világosszürke, vagy szalmasárga. Teste, zömök és izmos, farka rövid, mely a nőstényeknél hírtelen elvékonyodik.
Jellegzetes mintázata a tarkótól a farok végéig húzódó, a test alapszínétől elütő, sötétebb cikkcakk sáv, melyet egy világosabb sáv övez. A test mindkét oldalán kör alakú foltok találhatók, melyek színe megegyezik a cikk-cakk minta színével. Az egyedek tarkótájékán jellegzetes, viperákra jellemző, „X” vagy „Λ” minta található. A has szürkésfekete, fehér pettyezéssel.
Hím vagy nőstény?
A rákosi viperát nem jellemzi markáns ivari dichromatizmus (ivarok eltérő színezete). Az ivarokat legbiztosabban a farokhossz, illetve a farok formája alapján különíthetjük el. A nőstények farka rövidebb és fokozatosan elvékonyodó, a hímeké hosszabb és lassan hegyesedik csak el.
A rákosi vipera kizárólag a Kárpát-medencében előforduló faj. Hazánkban jelenleg alig egy tucat elszigetelt populációja ismert a Kiskunsági illetve a Fertő-Hanság Nemzeti Park területéről.
Az 1900-as évekig a rákosi vipera nagyon gyakori kígyó volt a Bécsi-medencében. Élőhelyeinek zsugorodása és az intenzív gyűjtés következtében kipusztult erről a tájegységről. Utolsó ismert Ausztriai megfigyelése az 1970-es évekből származik egy Fertő-tó melletti rétről. Ausztriából nagy valószínűséggel teljesen kipusztult. Romániából jelenleg négy állománya ismert.
A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis Méhely, 1893) a bonyolult Vipera ursinii fajcsoport egyik kistermetű, síkvidéki, sztyeppi alakja. Morfológiai és biokémiai adatok alapján a hazai állományokat alfajnak írták le. A mi rákosi viperánk ezen vizsgálatok alapján legközelebbi rokonságban a hegyvidéki előfordulású törzsalakkal, a francia vagy olasz parlagi viperával (Vipera ursinii ursinii Bonaparte, 1835) van, mely az olaszországi Abruzzókban és a dél-franciaországi Mont-Ventoux-n és Montagne de Lure-ön található meg. További hegyvidéki alfaj a Dinári-hegységben előforduló karszt vipera (Vipera ursinii macrops Méhely, 1911) és a Pindos-hegységben megtalálható görög parlagi vipera (Vipera ursinii graeca Nilson & Andrén, 1988). Érdekes elterjedésű a moldáv parlagi vipera (Vipera ursinii moldavica Nilson, Andrén et Joger, 1988), mely populációi a Duna-deltában tengerparti sókedvelő növényzetű, míg a Iasi környéki dombokon sztyepp-jellegű élőhelyeken fordulnak elő.
Nedves, változatos szerkezetű, zsombékokkal gazdagított, részben vízborította lápréteken és legelőkön fordul elő. Élőhelyein megtaláljuk a homoki sztyeppét, a kiszáradó láprétet, illetve a mocsaras területeket is. Ez az élőhelyi változatosság biztosítja, hogy a kígyó évszaktól függően a számára legmegfelelőbb területet választhassa ki.
Téli időszakra dombhátakban lévő rágcsálójáratokba húzódik, ahol hibernált állapotban vészeli át a hideg napokat.
Tápláléka túlnyomó többségében sáskákból, szöcskékből, illetve kisméretű gyíkokból áll. A felnőtt példányok madárfiókákkal és rágcsálóivadékokkal egészítik ki étrendjüket. A rákosi vipera gyenge mérgű kígyó, mely ritkán támad.
A rákosi vipera nappali életmódot folytat. A párzási időszakon kívül elsősorban a reggeli és a késő délutáni órákban aktív. Rejtőzködő életmódú kígyó, hiszen – különösen fiatal korában – számos állat étlapján szerepel.
Októbertől márciusig földalatti üregekben, lyukakban telel. Megfigyelések szerint több egyed is használhatja ugyanazt a telelőüreget, gyakran egyéb kétéltű- és hüllőfajok társaságában.
Március közepén, 2-4 héttel a nőstények előtt a hímek előjönnek telelőhelyeikről, majd néhány hét múlva megkezdik a vedlést. A nőstények csak a párzási időszak után vedlenek. Vedléskor az elöregedett bőrréteg és az új között egy folyadékfilm, az ún. vedlési nyirok jelenik meg, ezért a vedlésre készülő kígyók szeme kékes színű és ilyenkor gyakorlatilag alig látnak. Ebben az időszakban szeretnek az ismert búvóhely közelében tartózkodni, hogy ha veszélyt érzékelnek, minél hamarabb biztonságos helyre húzódhassanak.
A hibernációt követően a hímek kizárólag napozással töltik napjaikat, ritkán vagy egyáltalán nem táplálkoznak. Április végén, május elején történik a párzás. A hímek ilyenkor naponta több kilométert is megtesznek a nőstények után kutatva. A rivalizáló hímek között jellegzetes párharcok alakulnak ki. Testük első kétharmadát felemelve egymás köré tekerednek és lökdösik, tolják egymást. A győztes jussa a párzás a közelben tartózkodó nősténnyel.
A rákosi vipera álelevenszülő: a nőstények testében az embriók különálló hártyás burokban fejlődnek, amiket tekinthetünk meszes héj nélküli tojásoknak. Július végén, augusztus elején a viperák általában ebben az átlátszó burokban jönnek világra, melyet rövid idő után fejükkel felszakítva el is hagynak. Rögtön ezután indítják el az első vedlésüket és általában a világrajövetelük utáni 10. percre már levedlik első bőrüket, szétszélednek, majd önállóan táplálkoznak. Egy nőstény átlagosan 10 utódot fial, de előfordult már 27 utódos „fészekalj” is. Az újszülött viperák súlya 2-4 gramm, hosszuk 10-16 cm. A viperák első életévükben 4-6 hetente vedlenek. A felnőtt állatok már csak évi három alkalommal: telelés után, nyár közepén és a telelést megelőzően.
A rákosi vipera rendkívül ritka és környezeti behatásokra érzékeny faj. Elszórt, néhány tucatnyi egyedből álló, egymástól elszigetelt állományait elsősorban az élőhelyek csökkenése, a ragadozók (róka, borz, vaddisznó) megnövekedett száma és a megmaradt gyepterületek fokozott művelése veszélyezteti. A rákosi vipera 1974 óta védett, az 1980-as évek végétől fokozottan védett Magyarországon.
Természetvédelmi értéke jelenleg 1 000 000 Ft.
Nemzetközi szinten is kiemelt védettséget élvez, így a CITES (Washingtoni Egyezmény) I. függelékében és a Berni Egyezmény II. függelékében is szerepel. Az IUCN, a Természetvédelmi Világszövetség veszélyeztetett (Endangered) kategóriába sorolja.
- rézsikló (Coronella austriaca): Legfeljebb 70 cm-re növő, szürkésbarna vagy bronzos barna színű sikló. A hát két oldalán sötétbarna foltsor fut le a farokvégig. A fejtetőn jellegzetes, kiterjesztett madárszárnyra emlékeztető mintázat látható, pupillája kerek. Hasa kékesszürke vagy vörösessárga, az újszülöttek hasa téglavörös színű.
- kockás sikló (Natrix tessellata): 70-100 cm-re megnövő, karcsú testalkatú kígyó. Feje hosszúkás, szemei nagyok, dülledtek. Fekete pupillája kerek, írisze bronz- vagy aranyszínű. Hátoldalának alapszíne zöldesbarna, szürkészöld vagy okker, olykor olívbarnába hajló, amelyet sötétbarna, vagy fekete pepitamintázat („kockák”, pettyek vagy foltok sora) tarkít. Hasa vöröses, sárgás vagy piszkosfehér, sötétbarna vagy fekete pepita vagy zongorabillentyűzet-szerű mintázattal.
- keresztes vipera (Vipera berus): A hímek átlagosan 60 cm-re, a nőstények 70-80 cm-re nőnek. Pupillája függőleges hasítású. Zömök, izmos törzse, és rövid farka van. Jellegzetes mintázata a nyaktájéktól a farok végéig húzódó sötét színű cikk-cakk sáv, mely elüt a test alapszínétől. A test mindkét oldalán kör alakú foltok találhatók, melyek színe megegyezik a cikk-cakk minta színével. A hímek alapszíne a szürkétől az ezüstfehérig terjedhet, a háton futó mintázat feketés, és igen kontrasztos, a nőstények alapszíne a barna valamely árnyalata, a cikk-cakk mintázat barnás tónusú, és a hímekről eltérően, nem annyira üt el a test alapszínétől. A keresztes vipera nem fordul elő a Kisalföldön és a Duna-Tisza közén, ahol a rákosi vipera él.
- vízisikló (Natrix natrix): Maximális hossza 120 cm, színe világos vagy feketésszürke, illetve sötét olajzöld. Halántékán sárga vagy sárgásfehér félhold látható, pupillája kerek. Hasa palaszürke, sakktáblaszerű, fekete-fehér mintázattal.
- A rákosi vipera a Kárpát-medencén kívül a világon sehol máshol nem fordul elő.
- A nemeket legbiztosabban a farokhossz és a farok formája alapján lehet elkülöníteni. A nőstények farka rövidebb és fokozatosan elvékonyodó, a hímeké hosszabb, lassan elkeskenyedő.
- A rákosi vipera hüllő létére elevenszülő. A kis viperák egy átlátszó burokban jönnek a világra, mely a tojáshéj maradványa.
Mérge felnőtt emberre gyakorlatilag veszélytelen, a marás – bár a faj óvatos életmódja és ritkasága miatt ez manapság nagyon ritka – méhcsípés-szerű, gyorsan-múló tünetekkel jár. Mivel rejtőzködő életmódú kígyó, a találkozásra rendkívül ritka az esély. Ha mégis találkoznánk vele, ne zavarjuk, ne vegyük kézbe!
